2010. március 19., péntek

Kártérítés

Dr. Horváth Béla
Ügyvédi Iroda



Az Iroda fő profilját tekintve elsősorban polgári ügyekre és gazdasági jellegű büntetőügyekre szakosodott.

A polgári ügycsoporton belül kiemelt területet képez a Hepatitis C vírussal (HCV) fertőzött személyek – polgári peres eljárásban érvényesíthető - kártérítési igényének képviselete. Az iroda több mint ezer ilyen típusú polgári peres eljárás képviseletét látta el, kapcsolatot tartva a Vírusos Májbetegek Országos Szövetségével (VIMOR). Az Ügyvédi Iroda ilyen eljárásokban kifejtett tevékenysége jelentősen hozzájárult a hasonló ténybeli és jogi alapból eredő polgári perek kapcsán kialakult bírói gyakorlat kialakításához, több egyedi ügyben hozott Legfelsőbb Bírósági döntés jelent meg a Bírósági Határozatok című kiadványban is. Különböző felkérésekre az ország több pontján tartottunk és tartunk tájékoztatást a HCV-vel fertőzött személyek kártérítési jogának érvényesítésével kapcsolatban.

Ugyancsak jelentős területet képez az orvosi műhibaperekben történő jogi képviselet ellátása. A peres eljárást megelőzően lehetőséget adunk arra, hogy igazságügyi orvosszakértők bevonásával objektív képet lehessen kapni a kártérítési igény megalapozottságáról.

ELÉRHETŐSÉG:
1065 Budapest,
Bajcsy-Zsilinszky út 31.
I. em.

Telefon:
+36 (1) 302 4472
+36 (1) 302 4479
+36 (1) 302 4490

Fax:
+36 (1) 302 4464

E-mail:
iroda@dr-horvath.hu

2010. március 17., szerda

Táppénz lehetőség

Az alábbi választ kaptam egy internetes fórumon segítséget nyújtó betegjogi szakértőtől a korábban felvetett kérdésemre:


A táppénzes állománnyal kapcsolatos kérdésekben az OEP az illetékes.
Az általános keresőképtelenség idejét - igen gyakran - egy éves időtartamban szokta az OEP meghatározni.
Annak ellenére a következőket javaslom, soron kívül megtenni.
Mindenképpen a táppénzes állományának lejárta előtt szükséges eljárnia és érdeklődnie!
A kezelőorvosától (gyógyintézeti) ajánlatos beszerezni egy igazolást (javaslatot) a kezelés részleteiről: a terápiára valamint a gyógytartamra vonatkozóan részletezve. Szükséges azonban az adatvédelmi és különleges adatainak védelmét biztosító törvényekben leírtakat szem előtt tartani.
(Az OEP a protokollokhoz illesztve egyedi esetekben adhat eltérő finanszírozási lehetőséget.)
Azzal a háziorvosát (aki keresőképtelen állományba tartja) - azonnal - keresse fel.
A háziorvosa javaslatával kiegészítve terjesszenek elő kérelmet (egyedi és méltányosságra hivatkozással) a területileg illetékes OEP/MEP pénztár felé a keresőképtelen állományának meghosszabbítása érdekében.
Azonban szükséges elgondolkoznia (kezelőorvosától felvilágosítást kérnie) arra vonatkozóan, hogy betegsége (belátható időn belül) gyógyítható-e? A meghosszabbított keresőképtelen állományban tartása a kezelésére elégséges-e?
A korábbi munkaviszonyától is függően "létezhet" másfajta finanszírozási lehetőség, melyet érdeklődésére tudnak elmondani.
Amennyiben a kezelés (mégis hosszú időben határozható meg, esetleg további évben sem fejeződik be) a rokkantsági nyugállományba vonulása is szóba jöhet (abból még van "visszaút" az aktív állományba).
A konkrét kérdéseket és arra felelősen válaszokat a háziorvosa és az Egészségbiztosító fogja megadni.
Javulást kívánok!

2010. március 10., szerda

Táppénz

Amint lesz infóm a hivatalos megoldásról, fel fogom ide tenni.
Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ez érint. A 72 hetes kezelési idő miatt lehet, hogy többen kerülnek hasonló helyzetbe.
Abszurdnak tartom, hogy kezelési időtartamot ne lehessen táppénzzel lefedni ! És akkor még hol van a kezelést követő minimális rehabilitálódási idő ? A nagyon rossz vérkép nem fog 1-2 nap alatt megjavulni, a gyulladt bőr is lassan regenerálódik, stb.
Mindannyian tudjátok, milyen tartós mellékhatásokra gondolok !

Kérdés a táppénzről

Az előzmény táppénz miatt a kezelés vége előtt megszűnik a táppénzem. Volt valaki hasonló helyzetben ? Mit lehet ilyenkor tenni ?
Ha meg is állapítanának rokkantsági nyugdíjat, nem nagyon szeretném elfogadni, vissza szeretnék menni dolgozni ( anyagilag, mentálisan is a munka a megoldás ).

Jelezzen légyszi, akinek van használható ötlete !

Köszi!
Zazie

2010. március 3., szerda

Izületi fájdalmak

Az ízületeimet már alaposan szétrongyolta a vírus az elmúlt évtizedek alatt, ezért alapból is sokat bajlódom velük. A fizikoterápia, masszázs és jóga sokat segít. Sajna jelen helyzetemben a masszázson kívül minden más segítségről le kellett mondanom. Minden porcikám sajog, fáj és gyulladt. Sokszor leginkább az Óz-ból megismert Bádogemberre hasonlítok. Csak nekem még sokat kell várnom a generálozásra.

Labor

Már a 8. hétre sokat romlott a laborom. A fehér vérsejt számom 1.800, majd 1.600 lett. A 31. héten már csak 1.500-at számoltak össze. Trombocita 70-80 között ingázik és a Copegus is elkezdte a vörös vértestek pusztítását. A rossz vérkép miatt gyenge és fáradékony vagyok. Nagy a fertőződés veszélye is, ezért már a 12. héten javasolta a hepatológus a közösségek kerülését és a fokozott óvatosságot. A H1N1 őrület ekkor már világszerte tombolt, engem meg gyakorlatilag bezártak a lakásba. Nehéz elfogadni, hogy nem jöhetek-mehetek kedvem szerint. Igaz, sem testem, sem lelkem nem kívánja a tömeget ! Amikor az időjárás és az erőnlétem engedi, elmegyek sétálgatni, szépen komótosan ballagva.

A májenzimek kis billegéssel normális értéket mutatnak és ez igazán jó hír ! Ennek így is kell maradnia !

Helyzet

A 35. hétnél tartok. Tekerem a mókus kereket és remélem, hogy előre is haladok ! A mellékhatások jó része gyengült, ill. hozzájuk edződtem. Megtanultam az éjszakai felkelések után visszaaludni, és ez nagyon jó ! "Vízügyek" miatt általában 3 alkalommal van ébresztő.

A szélsőséges hangulat változások is elmúltak. Vannak depis napok, néha hetek is, de valahogy mindig kimászok a gödörből.

A bőr gyulladás sem tért vissza, de a rendszeres bőr ápolást nem hagyhatom ki, nagyon száraz az egész bőr felületem. Legnehezebb dolgom a kezeimmel van. Legrosszabb, amikor a berepedezik a bőröm, és mély seb nyílik meg. Kín keserves minden kéz mosás, mosogatás, stb.
Napközben folyamatosan kenegetem a mancsaimat, de ez nem elegendő. A fertőlenítős kézmosók erősebben szárítanak, mint pl. a Dove folyékony szappan ( ezt egyébként nagyon tudom ajánlani ). Az a legjobb, ha este alaposan átmasszirozom a kezeimet paraffinos kézápolóval és egy vékony pamut kesztyűt veszek fel. Nem kenem össze az ágyneműt és a melegben jobban beszívódik a puhító paraffin.


A hajam sem hullik már olyan erősen, szerintem sikerül szőrös fejjel végigcsinálni a kezelést.

Étvágyam nem sok van. Érzem, hogy korog a gyomrom, de nem kívánok semmit. Eszem, mert muszáj ! Az emésztő rendszerem sem viszonyul túl pozitívan a témához. Egyszerre csak kis mennyiségű kaját tuszkolok le, és ezt naponta minél többször megpróbálom. Most rákaptam az aszalt gyümölcsökre, de az édes íz tovább csökkenti az étvágyam és a gyomrom is besokall időnként. Ilyenkor jön az intenzív joghurt és kefir kúra.

Az erős, hurutos köhögés sem múlt el és a hőemelkedés is állandó vendég ( 37-38 C között ingázik ).

A folyamatosan romló vérkép miatt állandóan fáradt és kimerült vagyok.
De küzdök tovább, nem adom fel ! Ki akarok tartani a 48. hétig!
A gyógyszerek adagjában nem történt változás, maradt a napi 5 db Copegus és a heti 135 mikrogramm interferon.

Hajápolás

A "túlélő kézikönyv " ill. Ket tanácsait követve a hajamat is felkészítettem a hosszú ideig tartó megpróbáltatásokra. Félhosszú hajamat a kezelés megkezdése előtti napon tarkóig érőre vágattam és visszafestettük az eredetihez legjobban hasonló színűre. Az első hetekben csak annyit érzékeltem, hogy lelassult a növekedése, amit nem is bántam. A 6. hét körül kezdtem érezni, hogy a szokásosnál erősebben hullik és szépen fokozatosan vékonyodnak is a hajszálaim.
A 20. hét körül kezdett erősen fogyni . Most egy még rövidebb fazonra vágták a maradék kis szőrzetet a fejemen. Összeborzolom, akkor nem olyan feltűnő a ritkulás. És nem kell naponta porszívózni a lakást, mint egy vedlő kutyus után.

Sampont, balzsamot én is a száraz, erősen igénybevett hajra valóak közül választottam.
Nyáron nem használtam hajszárítót, most is csak a legkisebb fokozaton.

Semmi hajhab, fixáló, színező, dúsító csodaszer !

Hajpakolást ( érzékeny, töredezett száraz hajra Garnier termék )viszont muszály használnom, mert a fejbőröm kisebesedik, berepedezik a szárazságtól.

A hajtömegem kb. felét veszítette el, én bízom benne, hogy nem fog erősebben hullani. Ha mégis, az sem baj, legalább kevesebb sampon fogy !

A szemöldököm viszont megerősödött ( szerencsére még nem közelíti meg K.T. médiaszemélyiség bozontját ) és a szempilláim is hosszabbak és erősen göndörödnek. Kár, hogy nem lehet sminkelni, tuti jól mutatna kicsit átfestve.

24. het STOP

Kellett egy kis idő, mire a 24. heti STOP eredményét megemésztettem, bár nem ért váratlanul az dolog. Nem lettem nullás !
Ez volt a rossz hír ! A jó az, hogy folytathatom a kezelést, mert a januártól érvénybelépő protokoll az 50 IU/ML alatti értéket engedélyezi, a szigorúbb szerint 12 db alatt kell maradni a folytatáshoz. Nekem 15 db alatti a vírus számom.

Most tudatosult bennem az is, hogy a kezelésem 72 hétig kell, hogy tartson. A 12. heti STOP-nál nem voltam nullás, már akkor eldőlt a jövő. Sajnos a csökkentett interferonnal nem tudtam elég hatékonyan irtani a dögöket.

A " helyzet komoly, de nem reménytelen " !

Helyzet

Ma van a kezelésem 200. napja, az 1000. db tabletta és a 30. szuri !!!!!
Hogy mit ki nem bír az ember !!!! ????

Szemszárazság

Csatlakozom Ket ötleteihez a szemszárazság elleni küzdelemben. Szemüveges vagyok és sok időt töltök monitor előtt. Ha dolgozom akkor azért, most meg a kezelés és a külvilággal való kapcsolat tartás miatt bámulom a képernyőt.
Én is rendszeresen használok műkönnyet és valóban segít. Vannak olyan készítmények is, amelyeket egészségpénztári kártyára is kiadnak a patikák, érdemes utána nézni.
Ha nagyon bevörösödik a szemem, akkor kiáztatott kamilla teás filtert teszek a csukott szemekre, és úgy pihenek.
És mindig tiszta hideg vízzel mosom a szemeimet.

Jó napok is akadnak

Minden napra jut valami mellékhatés, hol ez, hol meg az. Egyszer erősebben, máskor gyengébben, de valami mindig jelen van.
Én saját hatáskörben eldöntöttem, hogy ha nem nagyon pocsék a napom, azt jónak minősítem ! De vannak igazán kellemes és közelítőleg normális napjaim is. Meg kellett tanulni minden apróságnak örülni, értékelni, ha csak Simán gyenge és fáradt vagyok, de nem fáj semmim. Ehhez nekem hónapokra volt szükségem, de már működik, mint afféle önvédelmi eszköz.
Minden betegtársnak azt üzenem, hogy gondolkodjatok pozitívan és a " nem olyan rossz " legyen inkább jó ! És ha csak lehet, próbáljátok meg humorral, öniróniával közelíteni ehhez a nyamvadt, kiszolgáltatott, kezeléstől függő helyzethez !

2010-es kezelési protokol

Nyilvánosságra hozták a 2010.01.01-től érvényes kezelési protokollt. Alapjában nem változik semmi, de néhány helyen módosítanak. A legjelentősebb változás a 72 hétig tartó kezelés hivatalossá tétele.
És még egy: eddig a 12 IU/ml alatti vírusszámot tekintették negatívnak, januártól 50 IU/ml-re emelkedik ez a határ, mert sokkal precízebb gépeket használnak már, azt is jelzi, amit a korábbiak már nem vettek észre. Ez is kedvező, nekem pl. ezért mehet tovább a kezelésem.
Az alábbi címen meg tudjátok nézni, ha valakit érdekel:

http://www.informed.hu/informed_site-ok/majbeteg/?article_hid=134988

vagy:
http://www.kk.pte.hu/servlet/download?type=file&id=581

Zazie

Bőrgyulladás



A kép nem egy horror film forgatására készült, csak az én saját, rühes, gyulladt, hólyagos, viszkető ocsmány bőröm látható !
Nem szándékozom senkit sem riogatni, de ilyen mellék hatásról a megszólaló beteg társak nem hallottam. Nagyon ritka, de amint a mellékelt ábra is mutatja, előfordul.

Kb. a 11. hét körül apró kis tűszúráshoz hasonló pöttyökkel kezdődött. Majd egyre nagyobb vörös foltok alakultak ki a "szúrások" helyén . A 17. hétre szinte összefüggő vörös, rücskös lett az egész testem. Kivétel azért volt : tenyér, talp és az arcom. Minden más bőr felületem egy vörös varangyos békához hasonlított. Látványnak is ronda volt, de elviselni ....!!!!

A hepatológusomnak ez nem volt újdonság, rutinból írta fel a magisztrális kenőcsöt, ami szép lassan, de teljesen rendbe hozta a bőrömet. Előbb a duzzanatok tűntek el, majd a vörös barna lett és aztán elhalványult.
A magyarázat egyszerű volt: az interferon olyan mértékben szárította ki a mélyebb bőr rétegeket, hogy létrejöhetett a gyulladás.
Ekkor állították be a 135/hetes adagot, amit azóta is tartok.

Jó tanács: ha valakinél ilyen bőr tünet jelentkezik, azonnal kérjen segítséget ! Az enyém sem fajult volna ennyire el, ha időben jelzem!
Attól féltem, hogy allergiás reakció és leállíthatják a kezelést.
Szerencsére szépen el lehet tüntetni és fölöslegesen nem kínozzuk magunkat.

A 20-24 hét között tűnt el véglegesen, de az extra száraz bőr megmaradt és nagy odafigyelést kíván az ápolása.

Zazie